Minden szervezet, amely megpróbál beszámolni a környezeti hatásairól, ugyanazzal a problémával találkozik. Egy ponton valaki mindig felteszi a kérdést: „Ez a szám honnan származik?”
A szén-dioxid-kibocsátás, az energiafelhasználás és a hulladék esetében a legtöbb vállalat rendelkezik valamilyen adatokkal, amelyekre támaszkodhat: számlák, mérőórák leolvasásai, beszállítói riportok. Amikor azonban az egyszer használatos műanyag palackok használatának csökkentéséről van szó, a számok gyakran feltételezéseken alapulnak. Becslések. Durva kalkulációk, amelyeket valójában senki nem tud megfelelően auditálni.
Ez a rés nagyobb jelentőséggel bír, mint azt a legtöbb fenntarthatósági vezető gondolja.
A „szerintünk X palackot váltottunk ki” probléma
Egyre nagyobb különbség figyelhető meg azok között a szervezetek között, amelyek képesek bizonyítani környezeti hatásukat, és azok között, amelyek csak leírni tudják azt. Az ESG jelentési keretrendszerek – mint a GRI, a CDP vagy az EU fenntartható tevékenységekre vonatkozó taxonómiája – egyre inkább hangsúlyozzák, hogy az állításoknak ellenőrizhetőnek kell lenniük. A befektetők, auditorok és beszerzési csapatok egyre jobban felismerik a különbséget.
Az, hogy „telepítettünk egy utántöltő állomást, és úgy gondoljuk, hogy csökkentette a palackozott víz fogyasztását”, nem ugyanaz, mint az, hogy „az utántöltő állomásunk az első negyedévben 4 300 liter vizet adott ki, ami 8 600 darab 0,5 literes palack kiváltását és becslések szerint 697 kg CO₂-egyenérték megtakarítását jelenti.”
Az első egy szándéknyilatkozat. A második egy ESG szempontból értelmezhető bizonyíték.
Hogyan néz ki valójában az adat?
Egy 0,5 literes egyszer használatos PET-palack teljes életciklusára vetítve nagyjából 81 gramm CO₂-egyenérték kibocsátással jár, az alapanyag-kitermeléstől a hulladékkezelésig. Egy ilyen palack gyártásához körülbelül 162 gramm kőolaj és 7 liter víz szükséges. Ha ezeket a számokat megszorozzuk egy forgalmas helyszín, egy egyetemi campus vagy egy közintézmény fogyasztásával, a mennyiségek nagyon gyorsan jelentőssé válnak.
A vezetékes, szűrt vízre való átállás – különösen egy intelligens utántöltő állomáson keresztül – nem szünteti meg teljesen ezeket a kibocsátásokat, de jelentősen csökkenti azokat. A csapvíz fogyasztása palackozott víz helyett körülbelül 85%-kal alacsonyabb energiafelhasználással és mintegy 79%-kal kevesebb üvegházhatású gázkibocsátással jár adagonként. Ez nem marginális javulás, hanem egy jól mérhető, jelentős változás.
A modern utántöltő állomások egyik legnagyobb előnye a korábbi megoldásokkal szemben az, hogy adatot is szolgáltatnak. A korszerű, hálózatba kötött egységek minden egyes vízkiadást rögzítenek. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek valós felhasználási adatokhoz jutnak, nem pedig becslésekhez, és a kiváltott palackok számát, illetve a kapcsolódó kibocsátáscsökkenést tényleges adatok alapján tudják számolni – nem pedig feltételezések alapján.
Miért fontos ez az ESG riportolás során?
Sok szervezet éppen most állítja össze éves ESG jelentését. A fenntarthatósági csapatok adatokat gyűjtenek az éves beszámolókhoz, befektetői jelentésekhez és tanúsítvány-megújításokhoz. Pont ebben a folyamatban válik láthatóvá a különbség a mérhető hatás és a narratív hatás között.
A probléma általában nem az ambíció hiánya. A legtöbb szervezet szeretne érdemben beszámolni környezeti vállalásairól. A kihívás inkább az, hogy egyes kezdeményezések nem képesek részletes, számszerű adatokat szolgáltatni. Egy szabályozás vagy egy vállalás az egyszer használatos műanyagok csökkentésére önmagában értékes – de mérés nélkül nehezen illeszthető be egy hiteles ESG jelentésbe anélkül, hogy kérdéseket vetne fel.
Egy olyan utántöltő állomás, amely minden egyes használatot rögzít, ezt a problémát megoldja. Az adatok rendelkezésre állnak, konzisztensen gyűlnek, és közvetlenül átalakíthatók olyan mutatókká, amelyeket a jelentési keretrendszerek is elvárnak: elkerült CO₂-kibocsátás tonnában, kiadott víz literben, kiváltott egyszer használatos műanyag egységek száma.
A greenwashing elkerülése: alulról építkezve
Egyre nagyobb figyelem irányul a greenwashingra – arra a gyakorlatra, amikor egy szervezet olyan környezeti állításokat tesz, amelyeket nem tud megfelelően alátámasztani. Ennek következménye lehet reputációs kár, de akár szabályozói beavatkozás is. Ebben a környezetben a valós idejű, auditálható adatok nemcsak hasznosak, hanem védelmet is jelentenek.
Azok a szervezetek, amelyek pontosan meg tudják mutatni, mennyi műanyagot tartottak távol a hulladékáramtól – valós használati adatokkal alátámasztva –, teljesen más helyzetben vannak, mint azok, amelyek becslésekre támaszkodnak. Az ő számaik ellenállnak az ellenőrzésnek, beépíthetők jelentésekbe, megoszthatók auditorokkal, és felhasználhatók pályázatokban vagy tenderekben is.
Ez a fajta bizonyosság egyre ritkább – és egyre értékesebb.
A gyakorlati kérdés létesítményüzemeltetők és fenntarthatósági szakemberek számára
Ha jelenleg ESG adatokat gyűjtesz, és az épületedben van vízellátó infrastruktúra, érdemes feltenni a kérdést: ad-e ez az infrastruktúra bármit a vízen kívül? Nemcsak hideg vizet, hanem adatot is. Használati statisztikát. Hatásmutatókat. Olyan információt, amit egy jelentésben meg lehet mutatni és meg lehet védeni.
Ha nem, akkor lehet, hogy az infrastruktúra önmagában jól működik – csak éppen nem tudod bizonyítani. És egy olyan világban, ahol a bizonyíthatóság egyre inkább alapelvárás, ez a különbség kulcsfontosságú.